…részlet egy blogger örömtörténetéből…
Ezer meg egy éve nem jártam itt! Nem volt kedvem írni, mert miről is írhattam volna?! Arról, hogy nem sikerült, hogy nem akarok örökbefogadni?! Vagy talán arról, hogy lemondtam a saját gyermekről, de ezt még magamnak sem akartam egy ideig bevallani?
Persze történt sok minden, jó is, rossz is, de úgy gondoltam, hogy azok nem ebbe a témába vágnak. Sőőőt…. Hagyjuk is!
Na lényeg a lényeg, hogy itt csücsül, jobban mondva pörög-forog egy csodálatos kisfiú a pocakomban, aki már elmúlt 29. hetes. 🙂 <3
Gondolom sokatokban felmerül a kérdés, hogy HOGYAN sikerült… Elmondom…
Többen is tudjátok, hogy megvoltam győződve arról, hogy nekem az ég-világon semmi bajom sincs, mármint nőgyógyászatilag. Hiába próbálták rám erőltetni az épp aktuális divatbetegségeket, mint például IR, aztán hátha glukóz, laktóz stb. érzékenység, tudtam, hogy egyik sincs. Így amikor kedvenc K dokim a hegyről azt mondta, hogy menjek el F-höz, hátha tud mondani valamit, már akkor eldöntöttem, hogy NEM, NEM és NEM! Jól is tettem! Egy csomó időt, pénzt, energiát spóroltam!
Szóval, Ő itt a pocimban úgy lett, “mintha” teljesen normális módon ágyban, párnák közt történt volna a dolog. Na azért sajnos nem, mert a férjemen nem tudtak segíteni az orvosok, viszont utolsó esélyként elmentünk egy donoros inszeminációra. Nem kaptam semmiféle gyógyszeres támogatást, egyszerűen egy spontán ciklusban megesett a dolog és én is! :))
Tök hihetetlen volt! Már akkor tudtam, hogy terhes vagyok, mikor még meg sem kellett jönnie! Amikor a tesztre pisiltem kétségem sem volt afelől, hogy már nem vagyok egyedül! Előbb jelent meg a tesztcsík, mint a kontrollcsík… 😀
Szerencsére eddig minden jól alakult! Éreztem az első perctől, hogy fiúcska lakik odabent és hogy minden a legnagyobb rendben van vele! Sokszor félelemmel töltött el a gondolat, hogy gyerekem lesz, még annak ellenére is, hogy több, mint 5 éve várunk rá! Szerencsére a hormonok teszik a dolgukat, úgyhogy most már nagyon várom, hogy a karjaimban tarthassam, persze azért a 2 in 1 állapot elmúlását is sajnálni fogom, de áldott állapot ide, áldott állapot oda, mégiscsak terhesség. Annyira vártam és mindent megtettem ezért, de így is azt mondom, hogy szép időszak, de sokszor nehéz.
Nekem a 25. hétig megmaradt a rosszullét, ami nem reggeli, hanem egész napos volt. Csak akkor enyhült, ha ettem valamit, így ez a “pár” hét meghozta gyümölcsét, jó néhány plusz kiló formájában. Nem a kövérség miatt rinyálok, hanem azért, amit a megnövekedett súlyom okoz. Na jó…. nem rinyálok, nem panaszkodok, de sokszor úgy érzem magam, mint egy viziló és nem értem, hogy a nagyon kövér emberek hogyan tudnak létezni… Hogy nehéz lehajolni, normális tempóban menni és még sorolhatnám!
Összességében véve jól vagyunk, még spinningre is járunk, mármint a bébivel együtt (hogy is másképp?), ha kell gazolok a kertben stb., de délutánra nagyon elfáradok.
Egy szó, mint száz, augusztus 7. a hivatalos dátum, amikorra a trónörökös várható, de én bízom benne, hogy július legvégén megérkezik! 🙂
Forrás: gigi1977.blogspot
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: