Sok nehézséggel a hátunk mögött és a jelenünkben el kell mondjam, hogy nagyon büszke vagyok a családomra, a gyerekeimre és a férjemre. Tegnap este munka után mesés családi programunk volt. Autóba ültünk, útközben kitértünk még az ügyvédhez néhány iratért, de végül megérkeztünk a kedvenc csónakázó “tavunkhoz” – a Ligetbe. A gyerekek a zöld csónakot választották ezúttal, nagyon élvezték. Kini megint evezni akart, Ada meg etetni a kacsákat. Nem voltak sokan, de jó volt látni, hogy rajtunk kívül másik két gyerekes családnak is megtettszett a tavi csónakázás programja.
Kicsit hűvösnek bizonyult az idő, és kevésnek tünk a ruharéteg amivel készültem, így nem maradtunk sokat. Mi felnőttek és a gyerekek is kicsit fáztuk a vizen. Bő fél óra csónakázás után haza indultunk. Ideje is volt, mert már vacsorához közeledett az idő. Beálltunk a ház elé, sírós orditásba kezdtek a gyerekek – éhesek voltak. Nyilván egy magam fajta anya rögtön arra hajt, hogy mielőbb bejussunk a lakásba és kézmosás után leüljünk enni. A férjem látszólag nem így gondolta, azt hiszem még néha nehézséget okoz neki ráhangolódni a gyerekekre – és bennem látja a hibát és nyugtalanságot, türelmetlenséget, figyelem hiányát. Ezzel kész is a konfliktus forrás. Adott két nyűgös, fáradt, éhes, fázós gyerek, egy anyuka aki igyekezne megoldást keresni a problémára és egy apuka, aki lemaradt a történések menetében, nem érti miért került a figyelem a gyerekekre, miért sietnék be a lakásba…
Kedves Anyukák, ti hogyan etetitek meg az éhes, nyűgös, hisztis gyerekeiteket? És hogyan nyugtatjátok meg tobzódó férjeteket és jómagatokat? Nekem mivel az egyik aznap még nem evett szilárd ételt, a másik is csak valamivel többet fontos volt, hogy azért legalább vacsorázzanak. Jobb híján úgy döntöttem fürdünk és ha sikerül a kádban vacsorázunk. Ha már ‘vizes’ napunk van, akkor legyen mégtöbb vizes élmény. A feszültség a férjemel már a tetőfokához ért, de szerencsére a gyereke jól reagáltak a tervemre – tetszett nekik a fürdés ötlete, elkezdtek enni és még a rizs is fogyott, amit pár perccel azelőtt a kisasztalnál fuldokolva hányt ki kindkettő. A férjem is ott maragt végül, segített megetetni a gyerekeket.
Minden jó, ha jó a vége – mondják a bölcsek, és bár este megint majdnem a válásig jutottunka férjemmel, nagy duzzogva azért kaptam jóéjt puszti, és reggel is sikerült egyet az arcomra varázsoltatni. Igazán boldog viszon arrok leszk, ha mindez tiszta szívből, tiszta szretettel és magától fog jönni egy hatalmas mosoly kíséretében.
Legyen varászlatos napotok,
LombikMami